Kilencven év bölcsessége

2018. szeptember 24. | Szerző: Zsoldosné H. Kati
Témakör: Önkormányzat | Település: Sopronhorpács
Kilencven év bölcsessége

A 90 éves szépkorú Poór Józsefnét (szül. Csuka Vilma) Vilma nénit köszöntötte július 7-én népes családja körében Talabér Jenő polgármester úr és Czipetics Györgyné jegyző asszony.

Kevés az olyan nyugdíjas, akinek ne lenne gondja. Van aki betegséggel küszködik, van aki gyermekein,unokáin nem győz segíteni, van aki a nyugdíja beosztásával szenved meg hónapról hónapra, van akit az egyedüllét és a magány gyötör. De Vilma néni nem ilyen! Könnyekig hatódva, sugárzó arccal mesélt szeretteiről, 3 gyermekéről, 5 unokájáról, 9 dédunokájáról és az ükunokájáról, és arról a meglepetés ünnepségről, amit a tiszteletére szerveztek, a rengeteg csokorról, a 90 szál rózsából álló szülinapi virágkölteményről. És magáról, az életéről: „1928-ban születtem Egyházasfalu-Kisgógánfán. Hárman voltunk testvérek, sajnos egyikünk már nem él. Gyermekkoromból annyira emlékszem, hogy nagyon szerettem iskolába járni. Valamiképpen a nevelők kedvence voltam, mindig minden ünnepségen osztottak rám feladatot. 1938-ban, amikor a felvidék visszakapcsolását ünnepeltük, én lehettem az anyaország. Gyönyörű, díszes magyar népviseleti ruhában álltam a színpadon, és ahogy „jöttek haza" a visszacsatolt városok- Pozsony, Léva, Rimaszombat, Losonc-, mindet köszöntenem kellett egy-egy rövidke verssel. Mindenhol helyt tudtam állni, a rém bízott feladatokkal mindig megbirkóztam. Fiatalon, mindössze 20 évesen, 1948-ban kötöttünk házasságot a férjemmel, akkor kerültem Horpácsra. A gyerekek is hamar jöttek. Talán ennek köszönhetem, hogy megélhettem az ükunokám születését. A mai világban az emberek mindig arra hivatkoznak, hogy nincs idejük, nem érnek rá, túl elfoglaltak. Én is elfoglalt voltam, gyerekeket neveltem, később az unokákat pesztráltam. De mindenre tudtam időt szakítani, csak akarat kellett hozzá. Szeretetben éltünk, nagymamaként is mit tehettem volna? Átöleltem a gyermekeim, akkor és ott segítettem ahol szükség volt rám. Mert csak a szeretet útján megy az élet, ahol szeretet van, ott minden megvan. A férjem sajnos meghalt, de 62 évig éltünk így együtt. Minden életnek vannak nehézségei, voltak az enyémben is. Ilyen volt a háború, de erről nem szeretek beszélni, mert rossz emlékeket, nyomorúságot, elvesztéseket hagyott maga után. Egész kicsi gyermekként már templomba járó voltam, és az elmúlt 90 évben is minden vasárnap elmegyek az istentiszteletekre. Egész életemben egyetlen egy alkalom maradt ki, az is azért, mert rosszul jegyeztem meg a mise időpontját. Ebben a korban a templomba járást csak a családom segítségével tudom megoldani. De minden vasárnap jön értem az unokám, és visz. Csodálkoznak is az emberek, hogy ennyi idősen még van erőm elmenni. A fiam is rengeteget segít, ellát, gondoskodik rólam, főz, bevásárol. Dolgozni már nem nagyon tudok, de a veteményt rendszeresen ellenőrzöm, a nem oda illőt kihúzom, talicskára szedem. Megszoktam, hogy minden nap így tegyek. Kilencven esztendő hosszú idő, nem mindenkinek adatik meg. Nekem az Isten mégis ezt adta, a hosszú életet. Vannak nehézségek, minden reggel meg kell küzdenem, hogy talpra álljak. Első dolgom az imádság, aztán a mosakodás, és jöhet a kávé. Kell más egy öregnek, mint hogy egészséges és még ki is szolgálják? Nem tudom milyen érdemem volt hogy ezt kapom a Jóistentől! De azt tudom, hogy ahol hit van ott szeretet, ahol szeretet ott béke, hol béke ott áldás, hol áldás ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen."

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.