Névjegy
Kiszsidány

Kiszsidány hírei

2017. február 24. | Közélet
A kiszsidányi disznó végnapja! (+képgaléria)

Hagyományőrző disznóölést tartottak a kistelepülésen.

2016. október 27. | Beharangozó
November az év tizenegyedik hónapja, az őszutó.

A népi kalendárium Szent András havának nevezi, de sok helyen az enyészet havaként tartják számon.

2016. október 6. | Beharangozó
Őszi gondolatok

A szeptember nyárutóval, majd szívet, lelket melengető kellemes, napfényes, időseket és fiatalokat szabadba csalogató őszi beköszöntővel örvendeztetett meg bennünket.

2016. augusztus 2. | Beharangozó
Bokrétánkhoz hűen

„Ha a Föld Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta!” – Nagy nemzeti költőnk, Petőfi Sándor 170 évvel ezelőtt ezzel a felkiáltással fejezte ki csodálatát országunk történeti értékeit és páratlan szépségű természeti, földrajzi kincseit számba véve.

2016. július 11. | Egyéb
33.Vadászmise  a Peruska Máriánál

A Peruska Mária kegyhely Csepreg, valamint horvátlakta települések Tömörd, Horvátzsidány, Kiszsidány, Peresznye határában fekszik.

2016. május 26. | Baleset
Árokba hajtott egy autó Kiszsidánynál

A sofőr beszorult a roncsba.

2016. május 24. | Közélet
Tavaszi túra Csepregből Kiszsidányba

Az áprilisi tavasz kellemes, Szent György-nap előtti szombat délutánján, immár kilencedik alkalommal, gyalogoltak át az érdeklődő csepregiek a kiszsidányi forráskút melletti rétre az eléjük jövő szomszédokkal együtt.

2016. április 26. | Önkormányzat
Nagy tervek Kiszsidányban

Három nagy projekt is realizálódhat idén Kiszsidányban, ha nyernek az európai uniós pályázatok. – Év elején mindig optimisták vagyunk, sokat tervezünk, több-kevesebb meg is valósul, talán 2016 olyan év lesz, amikor több valósul meg – kezdte Bánó Zoltán, Kiszsidány polgármestere.

2016. április 23. | Közélet
Csepregiek szomszédoltak (fotógaléria)

Jól sikerült a Kiszsidányi túra.

2016. április 13. | Önkormányzat
A hagyományok faluja Kiszsidány: idén is volt beborotválás, de

legalábbis disznótoros. Készülnek legényavatásra és a csepregi bortúrára. – Fogyunk, száz alatt vagyunk, ami a lakosságszámot illeti. Emlékszem, amikor először választottak polgármesternek 1990-ben, akkor már 113-an éltünk itt – kezdte Bánó Zoltán, Kiszsidány polgármestere.

2015. augusztus 3. | Közélet
Emlékfa született

Az isteni és emberi gondoskodás látható jeleit mutató Peruska Mária kegyhely lélekemelő, meghitt csendet árasztó nyugalmát, a környezet szívet megejtő szépségét, varázsát, a tekintélyt parancsoló,

2015. február 23. | Gazdaság
Tisztább ivóvizet ihatunk Csepregen is!

Csepreg Város Önkormányzata 2014 végére megvalósította a Horvátzsidány, Kiszsidány, Ólmod és Peresznye községek önkormányzataival közös ivóvíz rendszerének korszerűsítését,

2014. május 19. | Gazdaság

Elkezdődött a Környezeti és Energia Operatív Program keretében az „Ivóvízminőség javítása” projekt. A Csepreg város területén található

2014. május 12. | Beharangozó
Ballag már a vén diák …

Tavasz, virágok, napsütés, ballagások. Április végével megkezdődnek a középfokú oktatási intézményekben a ballagások, majd az érettségik és a vizsgák.

2014. március 11. | Programajánló
Rendezvények térségünkben

Március folyamán Csepregen, a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában: Iliás Márta művésztanár tűzzománc-képeinek kiállítása. Állandó kiállítás: Szalkayné

2014. január 31. | Beharangozó
Beköszönő

Először is boldogságban, és sikerekben gazdag újévet kívánok minden kedves olvasónak!