Ünnepélyesen megnyitották a XVI. Szivárvány Gyermek Néptánc Fesztivált Bükön (+Fotógaléria) FRISSÍTVE

2018. május 12. | Szerző: yde
Témakör: Kultúra | Település: Bük
Ünnepélyesen megnyitották a XVI. Szivárvány Gyermek Néptánc Fesztivált Bükön (+Fotógaléria) FRISSÍTVE

Délelőtt 10 órakor vette kezdetét a program a "Csintekerintő" játszóház programjával.

Az ünnepélyes megnyitóra 14 órakor került sor. Az eseményt Dr. Kondora Bálint a Vas Megyei Közgyűlés Alelnöke nyitotta meg. Dr Németh Sándor Bük Város Polgármestere köszöntőjében elmondta minden évben több csoport vesz rész a megmérettetésben. Külön öröm, hogy szeptember óta már Bükön is újra alakult a néptánccsoport. A megnyitót színesítette a Keltike, Napvirág Népdalcsoportok valamint a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola 3 a és b osztályosainak műsora. A produkciók előtt megemlékeztek Antal Lászlóról aki ez idáig minden büki rendezvényen részt vett a zsűri tagjaként és bábáskodott a néptáncosok felett.

 

Az eredményhirdetés előtt a Jóanépi együttes műsorát hallgathatták meg.

A zsűri 11 bronz, 11 ezüst, 8 arany minősítést adott át.
Ezen felül négy különdíjat és két egyéni különdíjat adott át.

A rendezvényt a Boglya Népzenei Együttes zárta.

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek
2020. január 20. hétfő • Sebestyén
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Fölszállott a pávaAz idei Fölszállott a páva gyerekévadában a gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat.
Irodalom, játék, élménybeszámoló a könyvtárbanNagygeresd Község Önkormányzata évek óta részt vesz a Vas Megyei Könyvtárellátási Rendszer által koordinált programban. Az idei évben is különböző rendezvényeken éltünk a lehetőséggel, így a nyusziváró, a gyereknap és majd a Mikulás-ünnepség műsora is a rendszer támogatásával kerültek, illetve kerül megszervezésre.
 „Vándor Székely” - Néprajzi kiállítás SzakonybanBálinth Zoltán erdélyi néprajzi gyűjteményéből válogatást nyújtó „Vándor Székely” című kiállítás megnyitójára szeptember 8-án került sor.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online