Gazda állás

95 év emlékei dióhéjban…

2018. március 12.
Témakör: Közélet | Település: Sopronhorpács
95 év emlékei dióhéjban…

A történet nagyapámról, Mészáros Antalról szól, aki a napokban ünnepelte 95. születésnapját.

A jeles nap alkalmából számos családtag, rokon, ismerős köszöntötte, a távolból pedig jókívánságok, üzenetek tették szebbé napját. 1923-ban született Sopronhorpácson, a család hetedik gyermekeként. Otthonuk ekkor már tíz gyermeket nevelt, mivel három unokatestvér is itt nevelkedett szüleik halála miatt. Nagyapám 3,5 éves sem volt, amikor édesanyja elhunyt. A 6 elemi osztályt is szülőfalujában végezte el, 12 évesen már dolgoznia kellett. Egy külföldi gazda bérelt földeket a falu határában, s itt napszámosként, pénzért és élelemért dolgozhattak az emberek. Otthon a család állatokkal foglalkozott és természetesen földjeik is voltak. Édesapja irányította a gazdálkodást, a gyerekek és fiatal testvérei pedig végezték a munkát. Két istállóban ökröket is neveltek, illetve azokkal dolgoztak a földeken. Szívesen kitanulta volna az asztalos, vagy a kovács szakmát, de édesapja lebeszélte erről, mivel rá akarta bízni a háztáji gazdálkodás folytatását. 17-18 éves lehetett, amikor már országunkat is elérte a háború. Nagyobb testvérei közül többet behívtak katonának, így valóban rá maradt a gazdálkodás vezetése. Mintagazdaság volt a földjük abban az időben. 20 éveset behívták katonának. Szombathelyre került, majd 2 hét után vitték több társával együtt kelet Magyarországra. Ekkor még egyenruhát sem kaptak, civilben sáncoltak és kilövőárkokat ástak egy határ közeli falu köré... Három zászlóalj, körülbelül 4200 ember dolgozott a frontvonalon... Körülbelül egy hónap után jöttek vissza, ekkor kaptak katonaruhát és mentek a frontvonal mögé. Bécsújhelyre gyalog érkeztek, majd innen vonatszerelvény szállította a katonákat Németországba, Hanauba, ahol katonai kiképzést kaptak. Amikor a család ötödik fiúgyermekét is behívták katonának, édesapja kérvényezte, hogy mivel négy gyermek már katona, ezért ne vigyenek el több gyermekét. A kérvényt jóvá is hagyták. Az otthon maradottakra azonban halál várt. 1945. március 30-án agyonlőtték édesapját és három testvérét is - erről egy évvel a kivégzésük után szerzett tudomást, amikor hazatért.
Németországban 1945. március 28-án fogságba estek és Franciaországba szállították őket egy tengerparti erődítménybe, ahol mintegy 20 ezer ember volt összezárva. A háború vége után egy évvel került haza, 1946. május 27-én - ekkor hallott a családjában történt szörnyűségekről.
A háborúban szolgált testvérei mind hazatértek.
26 éves volt, mikor megnősült, majd egy fia és egy lánya született. Folytatta a családi gazdálkodást, és a helyi TSZ tehenészetében dolgozott, onnan ment nyugdíjba 60 évesen. 1986-ban elveszítette feleségét, 2009-ben egyetlen fiát. Időközben a háborús időket túlélő testvérei is elhunytak. A nehézségeken és a megpróbáltatásokon a család szeretete és erős hite segítette át.
Jelenleg leányával él. Korához képest jó egészségi állapotnak örvend 2 unokája és 5 dédunokája körében. A sors megviselte, sok mindenen ment keresztül, de Ember maradt mind a mai napig... Mint ahogy az egyik Facebook-hozzászólás is jelölte: „Ilyen egy igazi Magyar!" Záró gondolata: „Nem volna jó megjárni és elfogadni még egyszer azt az utat, amit kellett!"

Mészáros Renáta

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kiemelt cikkek a témában