Új lépcsőfokhoz értek – szalagot kaptak a végzősök

2017. március 14. | Szerző: yde
Témakör: Iskola | Település: Csepreg
Új lépcsőfokhoz értek – szalagot kaptak a végzősök

Feltűzték a szalagot a Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium végzős diákjainak január 27-én, délután 17 órakor a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában Csepregen.

Az ünnepségen, a város képviseletében Hárominé Orbán Erika alpolgármester vett részt, aki szerint ez a nap jelentős esemény tanár, diák, szülő számára egyaránt. A szalagavató nemcsak egy program, melyet ki kell pipálni, nemcsak egy feladat, hanem szülőknek, diákoknak egy soha meg nem ismétlődő várakozásokkal, érzelmekkel telítődött állomása is. A végzős diákok annak az útnak a lépcsőfokához érkeztek, amelyen az értelmes ember próbálja felelősségét tudatosítani, kötelességét rendezni, megvalósítani önmagát az őt körülvevő világban.
A szalagavatón Nagy Erika osztályfőnök köszöntötte a 37 diákot. Úgy fogalmazott, hogy a szalagavató napja a végzősök ünnepnapja. Egyrészt visszatekintés a közös emlékekre, másrészt beavatás a felnőtté válásba. Egy ilyen alkalommal felszínre törnek az együtt megélt élmények, a felejthetetlen pillanatok. Az osztályfőnök úgy fogalmazott, hogy izgalmas korszak áll a végzősök előtt, de a szerető közeg, mely támogatja őket, a legjobb háttér. Ismeretlen útra lépnek, nagy reményekkel, ehhez bátorság és felelősség is kell. Az iskolában mindent megtettek azért, hogy a megfelelő tudást megszerezzék a fiatalok ahhoz, hogy boldoguljanak a jövőben.
Az osztályfőnök annyit kért a diákoktól, köszönjék meg a szüleiknek támogatást, hogy hozzájárultak a taníttatásukhoz, ezt a fiatalok szimbolikusan egy szál virággal meg is tették. A köszöntő után feltűzték a szalagot, majd a tanulók műsorral kedveskedtek a vendégeknek.

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
2017. szeptember 19. kedd • Vilhelmina
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Zeneiskolai tanévnyitó Csepregen
Irány a tenger!A dr. Tolnay Sándor Általános Iskola szervezésében 46 tanuló és 9 kísérő tanár vett részt egy felejthetetlen horvátországi nyári táborozáson, Crikvenicában.
Május végén ismét a dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és AMI csapata nyerte meg a Ladik (Lapot a diákok kezébe!) médiavetélkedő megyi döntőjét.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online